Egy életmentő üzenet

Az ember élete során nem túl sokszor kerül új közegbe, de az biztos, hogy ezek mindig nagyon meghatározóak számára. Egy-egy új csoportba való beilleszkedés nem csak gyerekként okoz feladatot és néha nehéz perceket, hanem bizony felnőttként is. Nekem már gyerekkoromban nagyon nehéz volt az óvodai lét elviselése, és az iskola, középiskola is okozott feladatokat. Azt gondolom azonban, hogy jól fel is készültem arra, hogy bármikor bármilyen közegben feltaláljam magam, és beszélgetni tudjak, fel tudjak oldódni, vagyis könnyebben be tudjak illeszkedni.

Az új munkahely azonban mindig egy kicsit más tészta, hiszen az ember próbál nagyon jó színben feltűnni, és azt is tudja, hogy az első három hónap mindenképpen arról szól, hogy figyelnek, mennyire tudjuk felvenni a fonalat, mennyire tudunk beleilleszkedni a társaság mindennapi ritmusába és a munkahelyi életbe. Ez engem is mindig nagyon stresszel, számtalan helyzetben viselkedek furcsábban, mint általában. A legutolsó munkahelyváltásnál emlékszem, mint egy kisiskolás, úgy izgultam az ajtóban. Persze amikor láttam, hogy mennyire jó a közösség, és befogadók, akkor egyből lejjebb szállt a rajtam lévő feszültség, de a teljesítmény vágy még mindig nagyon nagy volt bennem.

Történt azonban, hogy sajnos a harmadik napon sikerült leejtenem a céges telefonomat, és teljesen pókhálósra tört a kijelzője. Hihetetlen kétségbeesés lett rajtam úrrá, hiszen nekem egyáltalán nem ilyen telefonom van, és fogalmam sem volt, hogy hol tudnék segítségre leleni a kijelző cserében. Ekkor azonban az egyik kolléga odacsúsztatott hozzám egy kis cetlit, amire a következő volt írva: samsung telefon szervíz budapest és természetesen annak az elérhetősége. Annyire kedves gesztus volt ez tőle, és hihetetlen sokat segített, hogy attól a naptól kezdve elválaszthatatlan kollégák lettünk, azt mondhatom most már, hogy jó barátok vagyunk. Mikre nem képes egy életmentő üzenet.

Szólj hozzá!