A lejobbak!

Az ember számtalan helyen megfordul, ha apple termékeket használ, hiszen számtalan negatív oldala van ezeknek a termékeknek, mint például az akkumulátor, a sérülékeny kijelző vagy a középső gomb, amit szinte folyamatosan nyomkod egy iphonos. Én például már háromszor ejtettem le úgy a telefont, hogy kijelzőt kellett benne cserélni sajnos. Mind az én hibám volt, mert számtalan helyzetben úgy telefonálok, hogy csak a vállammal fogom a telefont és közben csinálom a dolgom. Intézem a gyereket, vásárolok, tankolok vagy kiszállok a kocsiból. Mind-mind veszélyforrás hiszen gyorsan kicsúszik a vállamtól a telefon, és annak mindig kijelző csere a vége sajnos.

Három szervíz csapatot fogyasztottam már el, mert mindig mindegyikkel volt sajnos valami probléma. Vagy túl hosszú határidőre dolgoztak, vagy nem gyári elemeket tettek a telefonba, hiába mondták azt, hogy gyári eszközt szerelnek be, vagy egyszerűen olyan tenyérbemászó stílusuk volt, hogy nem voltam hajlandó soha többet elviselni őket. Lehet azt mondani, hogy én vagyok túl érzékeny, de nem gondolnám, főleg úgy, hogy azóta, egy nagyon kedves ajánlás során találkoztam az igazi csapattal.

Az iszereles csapata ugyanis a legjobb! Gyorsan és nagyon hatékonyan dolgoznak. Teljesen őszintén elmondják, ha valamit tökéletesen meg lehet csinálni, és azt is, ha az az eszköz már nem lesz soha többet az igazi. Eddig viszont nekem még nem volt olyan probléma, amit ne tudtak volna orvosolni. Pedig volt, hogy a kislányom teljesen ripityára törte a ipadomat. Kedvesek és mindig nagyon lelkiismeretesek. Ha mondanak egy határidőt, általában már előtte kész van az eszközöm, és soha sem fordult elő, hogy bármilyen helyzetben egy kicsit is csúnyán vagy erélyesebben beszéltek volna velem, sőt, mindig nagyon együttérzők, ha valamilyen eszközt javításra viszek, mert jól tudják mekkora bosszúság ez az ember számára. Nagyon szeretem őket! Emberileg és szakmailag is a legjobbak!

Szólj hozzá!