A fiam első telefonja

Az ember, ha gyereke születik nem akar bizonyos hibákat elkövetni. Nem szeretné túlzottan elkényeztetni, nem akarja túlzottan fogni sem, hiszen minden gyereknek szüksége van arra, hogy a saját tapasztalatai alapján fedezze fel a világot és formálódjon a személyisége. Persze ez nagyon összetett és bonyolult feladat, és vannak olyan részei, amit az ember sosem gondolt volna, hogy akkora nehézséget fog okozni, mint amivel végül szembe kell nézzen a két szülő. Mi is így voltunk azzal a kérdéssel, hogy egyrészt mikor lehet a fiunknak saját telefonja, és persze hogy az milyen legyen. Ő azonnal ki is nézte magának azt a márkát, amit mi is előszeretettel használunk az apjával, az apple termékeit. De hát azért egy tizenhárom éves gyereknek a iphone készülék kezdésként mégiscsak elég erőteljes lenne, gondoltuk mi sokáig.

Aztán persze rájöttünk, hogy nem igazán tudunk azzal mit tenni, hogy a világ fejlődik, a gyerekek nagy része már komolyabb telefonokkal járkál mint a szülei, és talán ha jóra használja a gyerek akkor nincs is ezzel semmi baj, hiszen az ő világukban már alapvető dolog lesz, hogy tökéletesen értenek ezekhez a készülékekhez. Persze azért nem is szerettünk volna mindent megoldani helyette, így azt gondoltuk, hogy a felét fizetjük mi, a felét pedig spórolja ő össze. Így ugyanis nem kell attól tartanunk, hogy nem fogja értékelni a készüléket.

Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtünk akkor, amikor haza érkezett, és azzal állt elénk, hogy ő az almabazar.hu csapatától szeretne egy készüléket vásárolni, hiszen ők használt iphone felvásárlás keretében beveszik a régebbi készülékeket is, felújítják azokhat ha szükség lenne rá, és új boldog tulajdonost keresnek ezeknek a telefonoknak. Ő pedig egy ilyen telefont szeretne innen venni, mert megbízhatóak, sok barátja vásárolt már itt készüléket és sokkal olcsóbb, mintha újonnan venné bármelyik boltban is. Így már nem is zavar annyira hogy engedtük neki ezt a fajta készüléket.